Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Világ


A Világ kártyája az újra megtalált egységet, a mélységes harmónia élményét és egy fejlődési folyamat örömteli befejezését mutatja. Szavakkal megragadni e kártya szépségét azzal a veszéllyel járna, hogy érzelgős történethez írnánk happy end-et. A hős utazása során a boldog véget, az újra megtalált Paradicsomot jelképezi, ami a hétköznapi életre vetítve egyszerűen annyit jelent, hogy célhoz értünk. Ritkább esetben ez életünk valódi célja, általában azonban fontos közbenső állomás. Külső élményeink szintjén azt mutatja, hogy megtaláltuk helyünket a világban, azt a helyet, ahová igazán tartozunk. Lelki tapasztalataink területén arra utal a világ kártyája, hogy jelentős, sőt talán döntő lépést tettünk az önmagunkká válás, valódi hitelességünk, saját teljességünk felé. Az események vonatkozásában boldog időszakot jelez, melyben nyíltan és teljes elevenséggel élvezzük létünket. Jelentheti azt is, hogy nemzetközi kapcsolatainkat ápoljuk vagy utazunk.