Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bolond


A Bolond a bennünk elő gyermeket személyesíti meg. Spontán újrakezdést és előítélet-mentes nyitottságot jelképez. A játékos, életvidám gondtalanság kifejezése azt mutatja, hogy csodálkozva, határozott elvárások és gyakran előzetes ismeretek nélkül lépünk életünk egy új területére. Gyermekes kedélyre és ennél fogva könnyelműségre, balga naivitásra, játékosságra is utalhat, de ugyanakkor jelenthet ostobaságot is, vagy a bölcs és alázatos belátás egyszerűségét, amihez csak hosszú és gyakran fáradságos út végén érkezhetünk. A Bolond megtestesítheti a Till Eulenspiegel-i kópét és pimasz frátert, de a király alteregójaként akár az egyetlen őszinte udvari tanácsadót is. Minden esetben teljesen a jelenben él, a nyitottság és a spontán becsületesség kifejezője, mindig kész az új tapasztalatok szerzésére. Azt, hogy magatartásunk a felnőtté válás elleni tiltakozásból vagy a lelki érettség bölcs belátásából ered, az a kártyából nem ítélhető meg. A Bolond mindig pezsdítő tapasztalatokra utal, melyek időnként ugyan kaotikusak, azonban nem jelentenek valódi veszélyt, még akkor sem, ha orra bukunk.